“Gasztronómiai Oscar díj”-at nyertünk! Hideg Nyalat a Great Taste Award-on

.

Hatalmas elismerést kaptunk a világ egyik legnagyobb és legszigorúbb gasztronómiai versenyén a Great Taste Award-on.

 

Az Angliában megrendezésre kerülő versenyen az ízben és minőségben megbízható termékeket díjazzák. A szakmai zsűri a gasztronómia területén jeleskedő 400 független szakértőből: neves gasztrokritikusokból, Michelin-csillaggal kitüntetett szakácsokból, patinás áruházak beszerzési igazgatóiból áll össze, akik mintegy 12 772 termékmintát kóstoltak meg idén február és július között. A szakemberek az élelmiszervilág Oscar-díjaként emlegetik a versenyt, hisz 1994-es megalapítása óta évente ítélik oda a díjait kiemelkedő élelmiszereknek világszerte.

Fontos hangsúlyoznunk, hogy itt nem számít a csomagolás, a branding, az okos marketing, de még termékeink mentessége sem.

Egyedül a tökéletes íz számít. A zsűri figyeli a textúrát, az aromákat, utóízeket és természetesen a minőségi összetevőket.

 

Azt is fontos megemlítenünk, hogy nem vegán, paleo vagy mentes desszertek között versenyeztünk, hanem hagyományos élelmiszerekkel, amik hozzáadatott cukrot, tejtermékeket, tojást stb. is tartalmazhattak. Így még nagyobb elismerés, hogy termékeink egy ilyen közegben is kiváló eredménnyel szerepeltek. Sőt ott vagyunk a világ legjobbjai között!

 

A Hideg Nyalat Mangó&Maracujás jégkrémünk 2 csillagot kapott minek jelentése: “Above and beyond delicious – less than 10% of entries will achieve this rating”.

 

A zsűri külön véleményt írt a kiemelkedő termékekről. Mangó- Maracujaás jégkrémünkről a következőt írták:

 

“Lovely amber colour.  The mango flavour appears instantly and the coconut follows close behind.  A delightful combination, pleasing, creamy and refreshing.  Incredibly well balanced with a length and depth to match.”

Már a jégkrém színe is nagyon vonzó. A mangó íz azonnal erőteljesen kivehető amit egy lágy kókusz íz követ. Pompás kombináció, kellemes, krémes és frissítő. Hihetetlenül kiegyensúlyozott ízvilág, a mangó és a kókusz tökéletesen passzolnak egymáshoz.

 

 

Pina Colada jégkrémünk 1 csillagot és a következő értékelést kapta:

 

 

“A very unusual ice cream that looks amazing – we love the colour and it’s good to see that it’s made with spirulina. Slight aroma of pina colada on the nose. Coconut delicious, slightly acidic from the yogurt which the judges enjoyed, refreshing dessert.” –

Egy szokatlan és rendkívüli jégkrém ami csodásan néz ki. 

Imádták a színét és azt hogy kék spirulinával készül. Már illatra is egyértelműen kivehető a Pina Colada jellegzetes aromája. Maga a kókusz ízvilág egy picit savas a kókuszjoghurttól ami rendkívül finommá teszi. A zsűri nagyon élvezte, igazi frissítő desszertnek találta.

 

 

 

 

 

Végül de nem utolsó sorban Piemont 60 csokoládés mogyorókérmünk is hazahozott 1 csillagot a versenyről. 

 

 

“The ingredients have been well handled to work in harmony. Fabulous flavour from the hazelnuts, the natural sweetness is perfectly balanced and there is no cloying or coating in the mouth.  Very clean, fresh depth and length.  We loved this product. –

Az összetevők remek harmóniában állnak egymással. Mesés törökmogyoró íz, amihez a természetes édesítő tökéletes arányban lett hozzáadva, így a végeredmény nem émelyítő, és nem túl tömény. Az ízek nagyon letisztultak és igazi mélységük van ami hosszan kitartanak a szánkban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óriási megtiszteltetés ez számunkra és nagyon büszkék vagyunk termékeinkre, hogy az világ minden pontján megállják helyüket, sőt lenyűgözik a szakmai elitet.

 

 

 

Gratulálunk minden Magyar gyártónak, akik szintén részt vettek a versenyen és hasonlóan jól teljesítettek mint mi.

 

 

 

 

 

Hivatkozások:

https://gff.co.uk/wp-content/uploads/2018/12/GT-19-History-lo.pdf

https://gff.co.uk/wp-content/uploads/2019/01/GT-19-What-is-Great-Taste.pdf

https://greattasteawards.co.uk/

http://turizmusonline.hu/gasztro/cikk/magyar_sikerek_a_great_taste_awardon?fbclid=IwAR37WTMRQoNSJ_vGxpmcc8ye5jOupxXr6-DTnb3Oi00jToVQOsDLLBfI9Uk

http://magyarkonyhaonline.hu/csodas-magyar-szereples-a-great-taste-awards-on?fbclid=IwAR23wRXA2nK-_HKvsTxyjpGPqOLBaGWREBYHSZFwJneqcyeafmvnLKEUWBw